Biztonság - Védelem

firefox

Mindíg is érdekelt a biztonságra való törekvés és az azt megvalósítani hivatott védelem köre, valamint a védelmi intézkedések elméleti és gyakorlati kialakítása. Ezért tettem le a Biztonságszervezői vizsgát, majd később a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, Had- és Biztonságtechnikai mérnöki szakon szereztem végzettséget.

Az egyetemi évek alatt rengeteg elméleti tudás birtokába kerültem a komplex biztonságtechnikai (rendészeti, személy- és vagyonvédelmi, információvédelmi, munka- és tűzvédelmi, környezetvédelmi) feladatok megoldásában, szervezésében és irányításában, valamint ezek rendszerszemléletű kezelésében.

Munkám során olyan feladatokat szeretnék ellátni, amelyek a személy- és vagyonvédelem, információvédelem, munka-, tűz- és balesetvédelem, környezetvédelem vagy például a katasztrófaelhárítás területekre terjed ki, ezeket érinti.

A biztonságtechnika egy konkrét területére öszpontosító feladatkörben is megállnám a helyemet, mint például a gépjárművek biztonságos szerelési, üzemeltetési folyamatainak elemzésében.

Szakdolgozatom például az információbiztonság fogalomkörébe tartozó adatvédelem, adatbiztonság témakörét feldolgozó, a mára oly elterjedt PDA-k (kézi-számítógépek) biztonságával foglalkozik.

Szakmai specializációm révén felkészültem például a biztonságtechnikai rendszerek vagy személyi (élőerős), objektum- és járművédelmi technológiák, eszközök alkalmazásának fejlesztésére, tervezésére és működtetésére. Ezen túlmenően a különböző védelmi feladatok ellátására, amelyek a katasztrófák, vagy az épített és természetes környezetet károsító hatások vizsgálatából származó információk feldolgozása, a katasztrófa megelőzését vagy következményeinek felszámolását célzó technikai rendszerek tervezése, az ezekhez kapcsolódó szervezési feladatok ellátása. Ide tartozik még a tüzek elleni védekezés lehetőségeinek elemzése, ennek érdekében tervezési, szervezési feladatok, valamint a munkavédelmi és ergonómiai problémák felismerése és megoldása, a megelőző eljárások kidolgozására is.

Megtanultam értelmezni és érteni az egyes szakterületek közötti összefüggéseket. Olyan képességek, tulajdonságok alakultak ki bennem, melyek hozzásegítenek az ilyen típusú feladatkör felelősségteljes betöltéséhez. Mint pl:

  • a szervezőkészség
  • a rendszerszemlélet
  • a műszaki érzék
  • a logikus gondolkodás
  • a kommunikációs készség
  • a határozottság
  • a felelősségtudat
  • az együttműködési készség

Szakmai anyagok

Az itt bemutatott írásos anyagok egy részét az egyetemi évek alatt készítettem, másik részüket pedig a szakmai továbblépéshez, fejlődéshez szükséges publikációknak szánom.

Elkészítve Cím Leírás
2005.11.20 Harctéri pszichológia
Eddig 403 olvasás.
Az ember pszihológiai terheltségének elemzése harci körülmények között.
2006.11.07 A katonai vezető hatékony felkészítése a vezetői folyamatokra
Eddig 332 olvasás.
A tisztképzés elengedhetetlen fejlesztése a haderő színvonalasan képzett és felkészített katonákból álló hadserege felé vezető úton.
2008.05.20 A repülő autó irányító rendszerének biztonságban betöltött szerepe
Eddig 262 olvasás.
Egy kis ízelítő abból, hogy milyen részletekre terjedhet ki egy biztonságtechniaki mérnök munkaköre.
2008.12.06 Vagyonvédelmi kockázatelemzés
[Tervrajz]
Eddig 268 olvasás.
Egy kitalált informatikai cég vagyonvédelmi kockázat elemzése.
2008 A kézi számítógépek biztonsága
Eddig 801 olvasás.
Aktuális témát feldolgozó szakdolgozatom információvédelmi témakörből.
2009 A saroklövő fegyver alkalamzása az épület, helyiség harcokban
Eddig 597 olvasás.
A cikk a saroklövő fegyver alkalmazhatóságát boncolgatja, mutatja be.

Verseny eredmények

Az alábbi eredményeket a Biztonsági Alkalmazottak III. Országos Versenyén értem el. Ezt a versenysorozatot az ORFK és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola támogatásával rendezték meg.

firefox

firefox

firefox

firefox

firefox